A panaszkodás mint lehetőség

Ha elégedetlenek vagyunk valamivel, sokszor tényleg jól esik kipanaszkodni magunkat. Ez egy természetes reakció. Szembesülünk egy problémával, és ahelyett, hogy napirendre térnénk felette, elmennénk mellette, felhívjuk rá valaki figyelmét. Hogy ő is érezze: Baj van. Elmondjuk, hogy szerintünk nem úgy történnek a dolgok, ahogy kellene, hogy történjenek. Elmagyarázzuk, hogy ez és ez nem jól működik, aminek lehet, hogy ez és ez az oka. Ezzel elindul egy kommunikációs folyamat. Ettől persze a gond még nem fog megoldódni, de az első lépést már megtettük: Felismertünk egy problémát, és elkezdtünk foglalkozni vele.
Hányszor van azonban, hogy odafigyelést szeretnénk valakitől, és mégis falakba ütközünk? Üres tekintettel merednek ránk, és nem értik, hogy mi a bajunk. Vajon miért kapjuk ezt?
Emögött a maszk mögött általában a tehetetlenség érzése van. Lehet, hogy túl váratlanul, felkészületlenül ért valakit az, amit kifejeztünk, de az is lehet, hogy pont ellenkezőleg; a panaszunk már egyáltalán nem az első eset, sőt: az illető korábban már hiábavaló erőfeszítéseket tett azért, hogy egy bizonyos rögzült magatartásformát megváltoztasson bennünk. De a rögzült magatartásformák már csak ilyenek: a természetükből adódóan ellenállnak a változásnak. Előfordulhat, hogy emiatt korlátoltnak, érzéketlennek látunk valakit és megsértődünk azon, hogy nem érdekli a problémánk. Minél nagyobb sérelem ér bennünket, annál indulatosabbak és akaratosabbak leszünk, és ez így van akkor is, amikor azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek bennünket. Ez a követelés azonban a másik félből sokszor még nagyobb ellenállást vált ki, ha csak nem sikerül valamivel jól ráijesztenünk. Ha szerencsénk van, akkor ez nem sikerül, mert minél jobban működnek valakinél az érzelmi zsarolásaink, a személyiségünk ennek következményeként sajnos egyre erősebben eltorzul ebben a tudattalanul zajló manipulációban. Bár az természetes, hogy a panaszainkkal elsősorban szövetségeseket keresünk, de az a helyzet, hogy minél erősebb érzelmeket mozgat meg bennünk valami, annál szűkebb perspektívából látjuk a helyzetet. Ezért ha valaki kívülről tud ilyenkor ránézni az általunk bemutatott szituációra, a megjegyzéseivel segíthet abban, hogy más megvilágításban kapjuk vissza tőle azt a problémát, amit megosztottunk vele.

Nagyon jó érzés, ha bármilyen közösségben – vagy például legalább a világhálón – sorstársakra akadunk.
Akik hasonló nehézségekkel találták vagy találják szemben magukat, mint mi, könnyebben megérthetnek bennünket és segíthetnek a megjegyzéseikkel. Ez is megkönnyítheti, hogy kialakuljon bennünk az a hozzáállás, amivel a helyzetünket eredményesebben kezelhetjük. Ezen a ponton elérkeztünk oda, hogy általában nem csak a világgal van probléma. Első ránézésre mindig úgy tűnik, hogy a sorsunk a körülmények miatt lesz nyomorúságos. De ha mélyebben elgondolkodunk rajta, rájövünk, hogy elsősorban nem a körülményekkel van baj, hanem azzal, hogy még nem tudjuk  őket kezelni és a céljainkhoz vagy a személyes fejlődésünkhöz hatékonyan felhasználni. 

A problémáink megbeszélése segít abban, hogy kialakuljon az a megoldásmód, amit a sajátunknak érezhetünk és amivel elégedettebbek lehetünk. Az együtt gondolkodás lehetőséget teremt arra, hogy minél jobban megismerjük annak a „falnak” a természetét és kiterjedését, ami az utunkat keresztezi. Ha körbe tudjuk járni és meg tudjuk vizsgálni többféle nézőpontból, akkor a félelmeink is csökkenhetnek. Ezzel szélesedik a viselkedés-repertoárunk és növekszik az esélye annak, hogy túljussunk rajta, lebontsuk, megkerüljük, felmásszunk rá vagy nekitámaszkodjunk.

Most már az interneten is lehetőségünk van arra, hogy a hasonló érdekelődéssel és hozzáállással rendelkező emberekkel hálózatokat hozzunk létre, megosszuk egymással a problémáinkat, a bevált megoldásmódokat, és közösen új stratégiákat dolgozzunk ki. Az még a jövő zenéje, hogy ez az elektronikus hálózat alkalmas lesz-e arra, hogy olyan közeget adjon, ami betölti az űrt, ami az emberi kapcsolatainkban keletkezett. Ez az űr paradox módon — szerintem — nem csak abból adódik, hogy nem elég mélyek a kapcsolataink, hanem abból is, hogy ezzel együtt viszont érzelmileg túlságosan telítettek. A „futószalagon” kötött ismeretségeink csak látszólag könnyedek és felszínesek. Mélyebben elgondolkodva kiderül, hogy esetlegességük miatt gyakran nagyon sok bizonytalansággal és szorongással terheltek. Hogy igenis mélyen megérintenek, és nyomot hagynak bennünk. A különböző internetes fórumok egy játékosabb, elfogadóbb, szabadabb kommunikáció lehetőségét kínálják. Az még azonban kérdés, hogy a jövőben mennyire lesznek majd alkalmasak arra, hogy meghatározó és komoly szerepet is betöltsenek a problémáink valódi megoldásában, mert jelenleg ezt még nem tapasztalom. De ez talán nem is annyira az interneten, mint inkább rajtunk felhasználókon múlik majd.