“Találkozás az Igazi Sárkánnyal” – a szorongás anatómiája

Sok embert gyötörnek irreális szorongások, gátlások. Vajon mi lehet ennek az oka?

A nem teljesen körvonalazódott szorongás is különböző konkrét félelmekre vezethető vissza. Ha nagyon szeretnénk valamit, de az rajtunk kívül álló feltételektől függ, akkor egy fokozott készenléti állapotba kerülhetünk. Ilyenkor egy feszült figyelem keletkezik:  védekezzünk vagy elmeneküljünk abból a helyzetből, ami összetörheti a reményeinket? Egy nehezen vagy egyáltalán nem kontrollálható helyzet veszélyeztetheti azt a vágyott állapotot, amihez nagyon ragaszkodunk, aminek a megvalósulását vagy a fenntartását nagyon fontosnak érezzük.
          Az irreális szorongások mindig irreális és többnyire nem is teljesen tudatos igényekben és vágyfantáziákban gyökereznek. Például túlságosan erősen vágyunk a biztonságra, a tökéletességre, a szeretetre, mások szimpátiájára, elfogadására, vagy olyan erősen akarunk kötődni valakihez, hogy még egy percre se kelljen szembenézni az egyedülléttel. Ahány ember, annyi láthatatlan történet, annyi erőteljes , de csak félig tudatos szándék és automatikusan lefutó küzdelem egy illúzió megtartása vagy megvalósítása érdekében.         
            A szorongás hátterében meghúzódó konkrét félelmeinknek általában az adott helyzetekben nem vagyunk tudatában. Félig-meddig azonban mégis tudunk rólukmert a tudatosan és a tudattalanul (vagyis reflexesen) működő világ között nincsen éles határvonal. Amikor lemegyünk egy gyertyával a sötét pincébe, akkor is azt tapasztaljuk, hogy a világosság és a teljes sötétség között nincs éles határvonal, hanem az átmenet folyamatos. Ha veszélyt érzünk valamelyik sarokból, akkor azt a tudat fényével tudjuk megvilágítani. Ha valaki egy bizonyos helyzettel kapcsolatban indokolatlanul erős szorongásokat él át, az azt jelenti, hogy ő maga sem tudja, hogy milyen szimbolikus veszélyre ad a szervezete  vészreakciót. A helyzet valamiért többet jelent, mint aminek tudatában van, és a mélyben valós félelmek húzódnak meg. Ha le akarjuk győzni egy bizonyos helyzettel kapcsolatos irreális szorongásunkat, akkor a megoldás érdekében szembe kell néznünk a legmélyebb és reális félelmeinkkel.
           A mélyben meghúzódó valódi és mégis elleplezett félelmeink felismerés nagyon nehéz, mert rögzült reflexek akadályozzák. A tudattalan tanulás során keletkezett reakciók azonban sok esetben elfordítják a figyelmünket attól, ami kellemetlen. Elsősorban nem mi magunk, hanem először is az idegrendszerünk igyekszik elkerülni a találkozást az igazi sárkánnyal. Megerősödik egy olyan folyamat, aminek során különböző fantázia világokban találhatjuk magunkat. Például különféle műsorokat, közösségi oldalakat nézünk, szenvedélyesen elmerülünk a különféle hobbijainkban, regényekben,  rejtvényekben, játékokban, karriert építünk, szóval lekötjük magunkat valamivel, ami ugyanakkor, és ez nagyon lényeges; érdekes és izgalmas is. Az idegrendszerünk ez által a feszült, bizonytalan, valóságos helyzetek helyett kontrollálhatóbb helyzetekben találja magát, amik pillanatnyi megkönnyebbülésekhez és sikerélményekhez is vezethetnek.
          A reflexes elfordulás, menekülés a szorongást, elbizonytalanodást keltő helyzetektől átmenetileg megoldja a kilátástalan  problémakat, mivel az idegrendszerünk automatikusan mindig az optimális feszültségi szintet igyekszik visszaállítani; amikor biztonságosabbnak, tervezhetőbbnek éljük meg az életünket. Az “ösztönösen” megszülető dönés és elhárítás azonban általában nem a megoldás. Mert bárhogy is változtatjuk a körülményeinket, a valódi probléma a mi személyiségünk automatikus reakcióiból fakad és nem a környezetből. A félelmek ilyenkor koránt sem tűnnek el teljesen. Sőt! Paradox módon a háttérben növekednek és konzerválódnak. Amitől reflexesen, tudattalanul elmenekülünk, elfordulunk, az a belső világunkban egyre fenyegetőbbé válik. Nem csak azért menekülünk, mert félünk, hanem azért is félünk olyan nagyon, mert az idegrendszerünk menekülésben van, és menekülés közben nem vizsgálhatjuk meg a félelmünk tárgyát. A fantázia világunkba menekülés során eljátszunk, elbíbelődünk valamivel, de érdekes módon a „játékunkban” jelen vannak a félelmeink egy lefestett, kivetített, szimbolikus formában. A sárkány mindenki számára valóságosan létezik. Valahol félig tudatosan talán érezzük, hogy egyszer majd szembe kell néznünk vele, ezért a probléma valahol folyamatosan foglalkoztat bennünket. A „játékainkat”, a “papírsárkányainkat” is úgy választjuk meg — tudat alatt, hogy közben felkészüljünk a találkozásra. Ez egy nagyon érdekes, ellentmondasos folyamat: A hobbijainkkal és a szokásainkkal folyamatosan elkerüljük az életszakaszunk számára kihívást jelentő nehéz helyzeteket, de ezek a tevékenységek tartalmilag mégis hasonlítanak ahhoz az élethelyzethez, amit meg kéne oldanunk vagy fel kéne dolgoznunk. Ez olyan, mint egy érzelmi szinten folyamatosan lejátszódó edzés. „Árnyék-boxolás”. Tudatunk a túlélés érdekében igyekszik begyakorolni azokat a védéseket és támadásokat, amikkel majd az éles helyzetben le tudjuk győzni a sárkányt. Mintha a barlangunk falára állatokat festenénk föl, azért hogy szimuláljuk az éles szituációt: a majdani találkozót az igazi sárkánnyal. Azok a helyzetek lesznek izgalmasak és vonzóak számunkra, amikben szimbolikus és kezelhetőbb formában újra élhetjük alapvető félelmeinket. Lehet, hogy szívesen nézünk ilyen témájú filmeket vagy olvasunk ilyen témában regényeket vagy interneten található tartalmakat. Ez meghatározhatja az életpályánkat vagy a párválasztásunkat is. Szorongásos betegségek akkor szoktak kialakulni, ha a tudatos választásainkban nem tudjuk még áttételesen sem átélni és kezelni a félelmeinket. Ilyenkor azt vesszük észre, hogy olyan szituációkkal kell szembenéznünk, amiktől szorongunk, de nem tudjuk, hogy miért.
          Vajon hogyan tudjuk megoldani ezeket a problémákat? Hogyan tudjuk legyőzni az igazi sárkányt? Hogyan tudjuk megvilágítani, megismerni a félelmeink valódi okait, a sárkányunk különböző fejeit?
          Úgy, hogy először is észrevesszük magunkon a menekülési tendenciánkat. Következő lépésként pedig át kell venni a kezdeményezést. A szimbólikus tevékenységeinkkel eltöltött tengernyi idő helyett oda kell lépni a sárkányhoz, meg kell barátkozni vele, és fel kell ülni a hátára. A feldolgozás és a lelki értelemben erősebbé válás folyamata hosszú távon így történik. Ez most túl egyszerűen hangzik, de valójában ez mindenkinek egy hosszú és nehéz egyéni út, amiről általánosságban nehéz tovább beszélni. Keressünk hozzá például egy barátot, egy közeli hozzátartozót vagy egy pszichológust, akivel megbeszélhetjük a konkrét problémáinkat, a vágyainkat és a félelmeinket, és aki visszajelzéseket, új szempontokat adhat nekünk önmagunkról.